Mégsem tartóztatja le Auschwitzban Netanjahut Donald Tusk
A lengyelek biztosítanák a szabad belépést és távozást az izraeli miniszterelnöknek.
Telefonon tárgyalt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gabi Askenázi izraeli külügyminiszterrel, akinek gratulált az új izraeli kormány megalakulásához és a kinevezéséhez.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint
Szijjártó Péter pedig arról biztosította partnerét, hogy Izrael továbbra is számíthat Magyarország korrekt és kiegyensúlyozott álláspontjára. Egyetértettek abban, hogy a nemzetközi politikai életben a képmutatás, az elfogultság, és a politikai korrektség miatt érik támadások a patrióta, nemzeti alapon álló és a nemzeti érdekeket érvényesítő kormányzatokat. „Mivel mind Izraelnek, mind Magyarországnak ilyen kormánya van”, garantált a két ország stratégiai együttműködésének további fejlesztése – írták.
Hozzátették:
A közlemény szerint Szijjártó Péter azt mondta az izraeli külügyminiszternek, hogy Magyarország továbbra sem támogatja az Izraelt elítélő nyilatkozatokat sem az EU-ban, sem az ENSZ-ben, és megalapozatlannak tartja a nemzetközi büntetőbíróság Izrael elleni eljárását is. Arról is megállapodtak, hogy hamarosan személyesen találkoznak – fűzték hozzá.
(MTI)